Dél-dunántúli Piros Túra pecsételőhelyek

helyszínek
Dél-dunántúli Piros Túra mozgalom rövidítése: DDP
A Dél-dunántúli Piros Túra útvonalát és rajta a túramozgalmat 1987-évben hirdette meg Somogy - Tolna és Baranya megye Természetbarát Szövetsége.
Az útvonal korábban Szekszárd - Pécs - Kaposvár között vezetett,melyet Havrillay Géza, Lakatosné Novotny Sarolta és Dománszky Zoltán tűztek ki. 1996-ban Somogyban az útvonal meghosszabbításra került Siófokig melyet Vukov Péter tűzött ki.
Dél-dunántúli Piros Túra új szakaszának megnyitása Siófok-Törekiben 1996.július 20.-án a Millecentenárium évében történt.
A túramozgalom első díjazása egy nagyon szép tűzzománcozott jelvény volt, majd egy ideig kitűző és 2016-tól újra gyártották az er...edeti kitűző hasonmását mely most is elérhető.
A túramozgalom első igazolófüzete 1987-ben készült el, a Siófokig tartó útvonalról 1999-ben készült a második igazolófüzet, majd 2016-ban a ma is használatos füzet került forgalomba.
A DDP Magyarország első regionális túramozgalma, s egyben a kéktúrák után a 4. leghosszabb útvonalkövető túramozgalom


Dél-dunántúli Piros Túra igazolópontok, pecsételőhelyek megtekintése a geojson.io-n
Dél-dunántúli Piros Túra igazolópontok, pecsételőhelyek, gpx letöltés
Dél-dunántúli Piros Túra mozgalom nyomvonala, gpx letöltés
Dél-dunántúli Piros Túra mozgalom útvonalváltozásai
A névre, vagy az azonosítóra kattintva a bélyegző oldalára jutsz, míg a felhasználó nevére, vagy a dátumra kattintva a túrázó mozgalomhoz tartozó logjait olvashatod el.
azonosító név fényképek túrázó dátum
DDP_01 01.Szekszárd 1 elvont 2026-09-10
DDP_02 02.Szálka 2 elvont 2026-09-10
DDP_03 03.Mőcsény 5 elvont 2026-09-09
DDP_04 04.Ófalu 3 elvont 2026-09-09
DDP_05 05.Mecseknádasd 2 elvont 2026-09-09
DDP_06 06.Pásztor-forrás 2 Danhadnagy 2026-07-06
DDP_07 07.Máré-vár 1 Danhadnagy 2026-07-06
DDP_08 08.Komló-Mecsekjánosi 4 Danhadnagy 2026-07-06
DDP_09 09.Dóczi-malom 3 Danhadnagy 2026-07-07
DDP_10 10.Pécs Állatkert 2 Danhadnagy 2026-07-07
DDP_11 11.Pécs Mecsekszentkút 3 Danhadnagy 2026-07-07
DDP_12 12.Petőcpuszta 3 Danhadnagy 2026-07-08
DDP_13 13.Bükkösd 3 riczmann 2026-06-25
DDP_14 14.Ibafa 2 Danhadnagy 2026-07-08
DDP_15A 15.Terecseny 4 Danhadnagy 2026-07-09
DDP-15B 15.Terecseny 1 Csa.Csi87 2026-04-18
DDP_16 16.Bőszénfa 3 capa 2026-08-20
DDP_17 17.Ropoly 2 capa 2026-08-20
DDP_18 18.Kaposvár-Töröcske 3 capa 2026-08-20
DDP_19 19.Kaposvár 1 Danhadnagy 2026-07-10
DDP_20 20.Kaposvár - Deseda 4 capa 2026-08-19
DDP_21 21.Magyaregres 4 capa 2026-08-19
DDP_22 22.Somogygeszti 4 capa 2026-08-19
DDP_23 23.Ecseny 4 capa 2026-08-18
DDP_24 24.Igal 3 kgabi 2026-08-01
DDP_25 25.Somogyacsa 3 kgabi 2026-08-01
DDP_26 26.Somogydöröcske 2 kgabi 2026-07-31
DDP_27 27.Szorosad 2 kgabi 2026-07-31
DDP_28 28.Zics 4 3,14 2026-06-07
DDP_29 29.Andocs 3 3,14 2026-05-25
DDP_30 30.Kapoly 2 3,14 2026-05-25
DDP_31 31.Zala 4 3,14 2026-05-10
DDP_32 32.Tab 3 3,14 2026-05-10
DDP_33 33.Bábonymegyer 1 3,14 2026-05-10
DDP_34 34.Ali-rét 2 Vadleegamf 2026-04-08
DDP_35 35.Siófok 3 Vadleegamf 2026-04-08
98
térkép